A legtöbb hazai hosszú távú vonuló fajunk Afrikában tölti a telet, ahol most kezdődik a tavasz. A Tavaszi Madárles madarai is lassan mind útrakelnek, és elindulnak a téli, dél-afrikai szálláshelyeik felé.
A programunk most az afrikai kontinensre fókuszál, hogy nyomonkövethessük az oda megérkező európai madarakat. A dél-afrikai BirdLife Partner idén a füsti fecskét választotta az Év madarának, a programban való részvétel kapcsán.
Szeptember 3-án a durbani King Shaka repülőtér melletti Moreland lesz az első Fecskeköszöntő esemény, amelyen a füsti- és sarlósfecskék mellett, az első telelni érkező fehér gólyákat, kakukkokat, gyurgyalagokat is üdvözlik a helyiek. Utána számos helyi rendezvény követi soron a nyitóprogramot, 7-8-án (Chrissiesmeer and Wakkerstroom) és 9-én (Suikerbosrand) is.
A Tavaszi Madárles hivatalos honlapján, a
www.springalive.net oldalon így folyamatosan folyatatódik az őszi SpringAlive program, és így az öt madárfaj afrikai megfigyeléseinek a regisztrálása. Az afrikai kampány november végéig tart.
Kísérjük figyelemmel hazai madaraink megérkezését Dél-Afrikába, és ismerjük meg az afrikai szálláshelyeiket, telelő- és pihenőterületeiket!